Kesztölc Kestúc

keresés

Bihari Bertalan, a Kincses József Iskola tanulója a Bendegúz Tudásakadémia országos versenyén második helyezést ért el biológiából a hetedikesek között.

Bihari Bertalan történelemből is indult a versenyen, itt a megyei fordulón második helyezést ért el. Az országos versenyen 20 ponttal és 1584 segédponttal került be a legjobbak közé.

A tudás, felkészültség, ügyesség próbája és ünnepe volt a Tudásbajnokság országos döntője. Május 20-án Szegeden 757 diák oldotta meg a döntő feladatait, közülük 64-en több tantárgyból is bizonyíthatták rátermettségüket.

A döntő központi helyszíne a nagy világversenyeknek is méltó helyszínt biztosító Szegedi Városi Sportcsarnok volt, ahol egész napos programmal vártuk a versenyzőket és az őket elkísérő szülőket, pedagógusokat: kézműves foglalkozáson ügyeskedhettek a résztvevők, színvonalas műsort adott a MiaManó Színház, Gerendás Péter és az X-Treme Tánciskola, mindenki megvehette kedvenc könyveit a könyvvásáron.

Az eredményhirdetésen mintegy 400 versenyző vehetett át jutalmat. A Tudásbajnokság győztesei díszes serleget, arany-, ezüst- és bronzérmet, elismerő oklevelet és ajándékkönyv-csomagot kaptak, a helyezettek (4-től 10. helyig) elismerő oklevelet és ajándékkönyvet.

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.