Kesztölc Kestúc

keresés

Hatalmas fejlesztésbe kezdenek a párkányiak: jövőre elkészül a Vadas mellett a wellness-központ.

A párkányi önkormányzat szeptemberi,  rendkívüli ülésén a képviselő-testület jóváhagyta, hogy a város tulajdonából a Vadas Kft. tulajdonába kerüljön át az a földterület, amelyen az új wellnessközpont épül majd fel, és amely tulajdonképpen zálogként szolgál a Vadas fürdőnek a Szlovák Takarékpénztártól felvett kölcsönhöz.  Az új wellnessközpont lényegében közvetlenül a Thermál hotel mellett, a szálloda és az új főbejárat közti telken épül fel. Az építkezéshez több mint hatszázezer eurós kölcsönt vesz fel a Vadas, de rendkívül kedvező, 0,6 százalékos fix kamattal.

Párkány: megtörtént a vagyonátruházás, jövő év végén nyit a wellnessközpont

Szeptember 19-én megkezdődtek az építési munkák is. A wellness részleg összeköttetésben lesz a szállodával, így a szállóvendégek akár egy fürdőköpenyben is átsétálhatnak majd a wellnessközpontba.

A várhatóan már 2017. decemberétől üzemelő wellnessközpontban három medence, egy jacuzzi, három szauna, egy sókabin, élményzuhanyok és egy masszázshelyiség áll majd a vendégek rendelkezésére.

A központ a szállóvendégeken kívül is fogad látogatókat,  napi összkapacitása 150 - 200 öltözőszekrény, azaz mintegy 300 fő lesz. Ha a hotel foglaltsága alacsonyabb lenne, akkor a szállodán kívül érkező vendégek száma bővülhet – a tervek szerint naponta minimum 66 vendéget tudnak majd fogadni a hotel vendégein kívül.

A vendégek a különféle vízi attrakciókkal bővített medencékben összesen 175 m2-en élvezhetik a termálvizet.

Az építkezés összköltsége mintegy 2 155 000 €, és a nyitást követően újabb 4-5 embert tud majd főállásban foglalkoztatni a cég. Hivatalosan 2008. január elsejétől nyílik meg az új párkányi wellnessközpont.

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.