Kesztölc Kestúc

keresés

Pekarka Marika receptje szerint a veszeloví paprikás sztrapacskával készül. A kesztölci lagzik kedvenc ételét is bemutatja majd a Duna TV Ízörzők című műsora.

Hozzávalók: (10 főre) egy kb. három hónapos csirke (3 kg), 6 db vöröshagyma, 2 evőkanál sertészsír, fél liter tejföl, 2 evőkanál rétesliszt, 1 evőkanál őrölt paprika, 1 evőkanál só. A sztrapacskához: 20 dkg kolozsvári szalonna, 3 db krumpli, 50 dkg liszt, só, 1 evőkanál zsír, 40 dkg túró, 3 evőkanál tejföl.

A csirkét megtisztítjuk, feldaraboljuk, alaposan, több vízben átmossuk. A hagymát kockákra vágva a zsíron lepirítjuk. A tűzről félrehúzva elkeverjük benne az őrölt paprikát, majd hozzáadjuk a húsdarabokat. Visszatesszük, és kevés sóval elkeverve fél óráig pároljuk. Amikor a hús kifehéredik, és levet enged, felöntjük fél liter vízzel, majd ízlés szerint sózzuk, és kb. egy órán át főzzük.

A habaráshoz a tejfölbe bő evőkanálnyi réteslisztet szórunk, majd az egészet a paprikásból kivett forró lével apránként felhígítjuk. A lábasban a húst is megszórjuk egy evőkanálnyi liszttel, összeforraljuk, majd a habarással együtt készre főzzük.

A sztrapacskához a szalonnát felkockázzuk, kevés zsíron megpirítjuk. A krumplit apróra reszeljük, beleszitáljuk a lisztet, adunk hozzá kevés sót, és annyi hideg vizet, hogy nokedli tészta sűrűségű anyagot kapjunk. Ezt forró, sós vízbe beleszaggatjuk, gyorsan átfőzzük, majd leszűrjük, és hideg vízzel átöblítjük.Túróval, pirított szalonnával, tejföllel tálaljuk a paprikás mellé. Kesztölcön a savanyú káposztás, és a töpörtyűs sztrapacska is nagyon kedvelt.

Ezután annyi vízzel öntjük fel, hogy ellepje a húst. Közben tejfölös habarást készítünk, majd a pörköltből kiveszünk két merőkanálnyit és elkeverjük benne a tejfölös habarást. Óvatosan hozzáöntjük a lábasban maradt csirkepaprikáshoz. Az első felforralásig főzzük.

A veszeloví paprikást Strutek Mihályné, Pekarka Marika főzte, neves szakács, családi rendezvényeken rendszeresen főz, süt.

Olvasta már?