Tengerparti nyár
Régtől bennem él a vágy a tenger iránt.
Sejtelmes, romantikus, félelmetes, vonz
és taszít bumerángként visszatérve hozzá,
az őselemhez, melyből jöttünk és megyünk.
Láttam már nem egyszer a tengert, álltam
megigézve partjain, hullámok s ég kékjét
nézve, elmerengve, egyesülve benne.
Megfürödtem, úsztam, kis sziklán ültem
órákon át, voltam Robinson és Némó kapitány.
S megannyi olvasott, látott dolgok tömkelege,
mert romantikus, naív lélek vagyok, kiben
ott lakik még ma is az a kamaszgyerek, ki
azt hitte az álmok valóra válhatnak, valamikor.
Csak a tenger maradt meg az álmokból: valóság
mely kézzelfogható, mint a kagylók melyet
szedtem, és a képek mik bennem élnek, nem
fakulnak mégsem a megálmodott remények.
 

Ábrándok közt
Mily szürke árnyalat a valóság léte,
mint ami bennem él s vibrál lávaként.
Tűz és víz, fagy és hőség, bőség s hiány,
mindez lelkemben vibrál kiolthatatlanul.
Megmérgeztek a könyvek, filmek, átitattak
egy más világ képeivel, hogy míg élek várjam
eme képek megvalósulását, mint egy üres
vászon, melyet apránként megfest az idő.
Ábrándok közt vegetálok magányomban,
köröttem sokan, mégis egyedül nagyon.
Valóság rideg hideg márványa diderget,
álomképek trópusában forrongva égek,
míg egyszer majd lassan de bizton, elégek.

Lélekvirágok
Sokfélék vagyunk, sok mindent látunk.
Ki - ki a maga módján láttatja velünk
a körülöttünk lévő világot, hogy lássuk
a néznivalók sokszínűségeit, hétköznapi
lélekvirágjainkat, melyek körülöttünk,
bennünk élnek mint rügyező ágak,
fényt és reményt hozva szürke világba.
Mert színes kavalkád mind mi körülvesz,
és nekik köszönhetjük, alkotótársaknak,
kik megláttatják szemünk elé tárva,
mennyi kis csodát rejt e kis világunk.
 

Borítókép: Tóth Tibor: Fürdés után című festménye