Kesztölc Kestúc

keresés

Május 15-ig minden kutyatulajdonosnak nyilatkoznia kell kutyájáról. Minden kesztölci háztartásba papíron is kézbesítik a bejelentőlapot. A nyomtatvány honlapunkról is letölthető. A kitöltött nyomtatványok összedésében önkéntesek segítenek. Május 16-tól a szabályok betartását a gyepmester rendszeresen ellenőrzi majd. 

Tisztelt Kesztölciek!

Az elmúlt két évben több kutyatámadás is történt településünkön, a legutolsó súlyos következményekkel járt. Ezért egyrészt elrendeltem az ebek három évente kötelező összeírását, (a nyilvántartás aktualizálására), másrészt tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot az ebtartás szabályairól.

Polgármester Úr felkérte a Virágzó Kesztölc Egyesület, a Szent Kelemen Polgári Kör és a Kesztölci Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkénteseit, hogy segítsenek az összeírásban, adategyeztetésben. Az önkéntesek április 30-án és az azt követő héten házhoz mennek adategyeztetésre. Ekkor a jegyző névre szóló megbízólevelét kötelesek felmutatni. Az összeírók visznek magukkal üres nyomtatványokat, illetve azok letölthetők a honlapról.

Felhívok minden kutyatulajdonost, hogy a nyomtatványokat 2018. május 31-ig kitöltve juttassa vissza a Polgármesteri Hivatalba. Ha a kutyatulajdonos korábban már eleget tett a nyilvántartási kötelezettségének, akkor elég, ha arról nyilatkozik, hogy nem változtak az adatok.

Az alábbiakban összefoglalom a kutyatartás minden tulajdonosra vonatkozó szabályait. A Képviselő-testület döntése alapján május 16-tól a gyepmester rendszeresen ellenőrizni fogja a szabályok betartását. (Közterületen gazdája nélkül kóborló ebek)

Az állattartás szabályait, ezeken belül a kutyatartás szabályait országosan érvényes jogszabályok szabályozzák. Azok betartása faluhelyen és városban egyaránt kötelező.

  • A kutyát – nyilvántartásba vétel céljából – 3 hónapos kor betöltését követően 15 napon belül be kell jelenteni a jegyzőnek. A bejelentést megelőzően el kell látni az állatot egyedi azonosítóval (transzponder). A szolgáltató állatorvos az eb vizsgálata, kezelése előtt köteles ellenőrizni, hogy az állat transzponderrel jelölt-e. Az eb transzponderrel történő megjelölését követő 8 napon belül a beavatkozást végző szolgáltató állatorvos köteles az állatnak az Ávtv. 42/A. § (4) bekezdése szerinti adatait a transzponderrel megjelölt ebek adatait nyilvántartó országos elektronikus adatbázisban regisztrálni. Az adatbázisba történő regisztráció, valamint az adatbázisban regisztrált eb adatának megváltozása miatt történő adatmódosítás díjmentes.
  • 8 napon belül be kell jelenteni, ha a kutya elpusztult, elveszett, tartási helye 3 hónapnál hosszabb időre megváltozott, vagy új tulajdonoshoz került.
  • Bekerítetlen ingatlanon kutyát szabadon tartani tilos.
  • Bekerített ingatlanon gondoskodni kell róla, hogy a kutya sem a szomszédos ingatlanra, sem a közterületre ne juthasson át, oda kinyúlni ne tudjon.
  • Gondoskodni kell róla, hogy a kutya közterületre felügyelet nélkül ne juthasson ki.
  • Közterületen kutyát csak pórázon szabad vezetni. Játszóterek területére bevinni pórázon vezetve is tilos.
  • Támadó, kiszámíthatatlan természetű ebre közterületen szájkosárat kell tenni. Az eb által okozott sérülésekért az állattartó felelősséggel tartozik.
  • Közterületen gondoskodni kell arról, hogy a kutya ürülékével azt ne szennyezze be, illetve, ha mégis megtörténik, a kísérő kötelessége a szennyezés azonnali eltávolítása.
  • Elengedni csak erre a célra kijelölt helyen, felügyelet mellett lehet.
  • Közlekedési járműveken kutyát szállítani pórázon tartva és szájkosárral szabad.
  • A kutyát úgy kell tartani, hogy a szomszédok nyugalmát ne zavarja, anyagi kárt ne okozzon, testi épséget és egészséget ne veszélyeztessen (az állatvédelmi, állat- és közegészségügyi, a szabálysértési, a veszélyes ebekre vonatkozó, továbbá a Ptk. szomszédjogra vonatkozó és az állattartó felelősségét szabályozó jogszabályok keretei között).
  • Az állattartásból eredő szomszédjogi viták esetén a jegyzőnek a birtokháborítás szabályai szerint kell eljárnia.
  • Támadó, kiszámíthatatlan természetű kutya esetén a telek, a ház (lakás) bejáratán a harapós kutyára utaló figyelmeztető táblát szembetűnő módon el kell helyezni.
  • A közterületen gazdátlanul kóborló ebet a gyepmester a gyepmesteri telepre szállítja, ahonnan az ebet 14 napon belül, a tartási költségek megtérítése mellett lehet kiváltani. (A 14 napon túl ki nem váltott gazdátlan eb értékesíthető vagy elaltatható.) Az így befogott eb gazdája ellen szabálysértési eljárás indul, valamint állatvédelmi bírság szabható ki.
  • Az állatban félelmet keltő, erős fény- vagy hanghatással járó tevékenységek, időjárási jelenségek teljes időtartama alatt, különösen az év azon szakában, amikor a polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletéről szóló jogszabály szerinti pirotechnikai termékek engedély, bejelentés nélkül is felhasználhatók, az állat tartójának gondoskodnia kell az állat félelmében történő elszökésének megakadályozásáról és törekednie kell az állat megnyugtatására.

Az ebtartással kapcsolatos jogszabályok:

  • 1998. évi XXVIII. tv. Az állatok védelméről és kíméletéről
  • 2008. évi XLVI. törvény az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről
  • 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet az állatvédelmi bírságról
  • 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet a települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről
  • 334/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet Az állatvédelmi hatóság kijelöléséről

 

Kesztölc, 2018. április 16.

 

 

Bognárné dr. Solymoskövi Veronika

jegyző s.k.

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.