Kesztölc Kestúc

keresés

A doktori hallgatók szövetsége turisztikai konferenciát tart Kesztölcön. A rendezvényen előadást tart Dr. Molnár Csilla egyetemi docens, a téma kiemelkedő kutatója.

A rendezvény címe: A turizmusfejlesztés aktuális kihívásai Magyarországon. Az esemény szervezője a Doktoranduszok Országos Szövetségének Közgazdaságitudományi Osztálya. Az osztály vezetője Kápolnai Zsombor, aki tavasszal már járt Kesztölcön a kérdőívezés kapcsán. 

A konferencia résztvevőinek ellátását az Önkormányzat és a Virágzó Kesztölc Egyesület biztosítja. A vendégek az Erdészházban szállnak meg. 

A konferencia témái: a turizmushoz kapcsolódó területekről  például a  helyi gazdaságfejlesztés,  vidékfejlesztés, marketing, regionális gazdaságtan. A konferencián két előadás is lesz Kesztölcről: Gerencsér Ilona a tavaszi kérdőíves kutatás eredményeiről számol be, Nyírő András a kesztölci turizmus fejlesztéséi lehetőségeiről beszél. A konferencián elhangzott előadásokból elektronikus publikáció készül.

Dr. Molnár Csilla így foglalta össze a téma jelentőségét: a világ és Magyarország turizmusa alapvetően megváltozott. A tradicionális területek súlya átértékelődött, átalakult a kereslet és az üzleti modell is. A megváltozott fogyasztói szokásokhoz igazodó modern, differenciált marketing nélkül a lehetőségek kihasználása nem valósulhat meg. A piaci rések megtalálása, az innovatív létesítmény- és szolgáltatásfejlesztés, valamint a hatékony kommunikációs tevékenység elengedhetetlenek. 

Nyilvános előadások a klubban

Dr. Molnár Csilla: Kihívások és lehetőségek a turizmusban

Bálint Csaba: Egészségügy és lokalitás: egészségügyi állapot és ellátórendszer Bagon

Gerencsér Ilona: A turizmusra építő Kesztölc humán aspektusa

Kápolnai Zsombor: Kiskereskedelem és szolgáltatások vizsgálata Pest- és Nógrád megye falvaiban – Turizmusfejlesztés  rurális térségekben 

Nyírő András: Kesztölc bekapocsolása a pilisi és a dunai turizmusba

Szeberényi András: A megújuló- és az ökoenergia-turizmus ismeretének vizsgálata a Heves megyei egyetemista hallgatók körében

Csütörtökön a DOSZ Közgazdasági Osztálya zárt ülést tart az Erdészházban, ahol az új tagok felvételéről és a téli tábor részleteiről tanácskoznak.

BorÍtóképünk a Doktoranduszok Országos Szövetségének nyári táborában készült