Kesztölc Kestúc

keresés

Tizennegyedik alkalommal szervezett jótékonysági polgári farsangi bált a Szent Kelemen Polgári Kör, amelynek bevételét a plébániához tartozó volt nővéri lakás felújítására fordítják. Walczer Patrik összefoglalója!

A hagyományosnak tekinthető összejövetelen Simonek Antal, a civil egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, egyúttal köszönetet mondott azoknak, akik támogatják báljukat és a törekvéseiket. A hangulatért kezdetben Halas Gábor, majd Klányi István felelt és kellemes atmoszférát varázsoltak a művelődési házban. Ugyanis a hetvenes, nyolcvanas évek slágerei sokakat csábított a táncparkettre.

A polgári kör évek óta fáradhatatlanul tevékenykedik a községben, ott segítenek, ahol tudnak. A 200 éves plébánia épületét az érsekség támogatásával, társadalmi munkában végezték el, amelynek eredményeként a parókia környezete teljesen megújult.

Az alapításának tizenötödik évfordulóját szeptemberben ünneplő egyesület elnökétől azt is megtudhattuk, hogy az idei bál teljes bevételét a plébániához tartozó, egykori nővérlakás korszerűsítésére fordítják. A szervezet központjául szolgáló egyházi épület renoválása lassan révbe ér, köszönhetően a kesztölcieknek, akik az összefogásuk révén együtt szépítik a régi vályogházat.

Mezei Balázs és Szabad Gyula új padlóval látta el a helyiségeket, amelyeket Kovács Tamás festett ki. Vojácsek Lajos a külső homlokzat leverése után újraburkolta a falakat, Pataki István adományaiból pedig sikerült új nyílászárókat beszerelniük. Simonek Antal elmondta, hogy egy helyiség maradt hátra, ahol tapétázni szeretnének, majd beszerelik a kandallót is. A kis ház villamos szerelvényét anyagárban újította fel Simonek Tamás.

A munkálatokban továbbá segédkezett Bauer József, Déli Gábor, Giricz Bálint, Hertlik János, Krázsik Róbert, Kochnyák Sándor, Simonek Lajos és Szikszai György is.

Terveik szerint szeptember 17-én Tarnóczi Ferenc atyát látnák vendégül, akinek megmutatnák, hogy az önzetlen segítség lehetősége egy egységbe kovácsolta a kesztölcieket.

Olvasta már?

Az Észak Dunántúli Vízmű Zrt tájékoztatatása

Az Észak Dunántúli Vízmű Zrt tájékoztatja a Kesztölci lakosokat, hogy a társaság részéről Kesztölc településen, a mai naptól kezdődően (2024.02.08) , ellenőrzéseket végeznek, mely során minden felhasználási helyet felkeresnek. Tisztelette...

Kesztölci hulladéknaptár 2024

Tisztelt Kesztölci Lakosok! Az alábbi linkre kattintva elérhető a 2024 évi hulladéknaptár. Kesztölci hulladéknaptár 2024