Kesztölc Kestúc

keresés

A napokban vált nyilvánossá a szovjet rabtáborokba elhurcolt magyarok névsora. Bárkányi Valkán Zoltán cikkünk nyomán megrázó listát tesz közzé.

Szüleim, édesanyám, Nagykéri Józsefné és nevelőapám, Nagykéri József 1972-ben házról házra járva gyűjtötték össze azoknak a neveit, akik nem tértek vissza a szovjet rabtáborokból. A névsor végül 93 kesztölci férfi nevét tartalmazza. A nevek mellett feltüntették a hátrahagyott gyermekek számát is. A lista alapján ők állapították meg, hogy az elhunytak szinte kivétel nélkül 30 évesnél idősebbek vagy 20 évesnél fiatalabbak voltak.

Marek Viktor Kesztölc, 1956 c. könyvében ezt megerősíti, a „málenkij robot” jegyében több száz kesztölci férfit deportáltak a Gulágra. A legilletékesebb és legszavahihetőbb szemtanú, Rózsa Béla, akkori kesztölci jegyző jelentést írt erről feletteseinek 1946. március 18-án:

„Anyagi veszteségét a község lakossága kiheverheti, sokkal szomorúbb azonban az a körülmény, hogy 1944. december 30-án az orosz katonaság több mint 480 munkabíró férfit vitt el munkaszolgálatra, ezek közül közel 300 még mindig oda van, akikről a mai napig semmi hír nincs. Akik haza is jöttek, azok testileg is úgy tönkrementek, hogy hosszabb ideig való nagyon gondos ápolás és pihenés hozhatná csak vissza erejüket, de erre sajnos egyelőre lehetőség nincs, mert amikor hazajöttek, családjaikat nagy nincstelenségben találták és egy pár napi pihenés után rá voltak kényszerülve arra, hogy a bányába újból eljárjanak dolgozni, miáltal családjaik megélhetését némileg biztosítani kívánták. Az elhurcoltak közt legnagyobb részt családapa, vagy családfenntartó volt, ami a községben uralkodó nagy nyomort csak növelte”.(Forrás: Komárom-Esztergom vármegye évkönyve 1946. Esztergom, 1984. 33-34.l.)

A szovjet kényszermunkatáborokban elhalálozott kesztölci áldozatok névsora

 1. Bagyura Emánuel (4 hátrahagyott gyermek)
 2. Bánkúti István
 3. Bárkányi Mátyás (3 hátrahagyott gyermek)
 4. Bartolen Gergely (2 hátrahagyott gyermek)
 5. Csizmár János
 6. Dudik János (2 hátrahagyott gyermek)
 7. Dudik Mátyás (3 hátrahagyott gyermek)
 8. Farda Pál (1 hátrahagyott gyermek)
 9. Fekete Ferenc (2 hátrahagyott gyermek)
10. Fekete István
11. Gongola Mihály (2 hátrahagyott gyermek)
12. Gyurcsó Elek (2 hátrahagyott gyermek)
13. Hegyi Gyula (1 hátrahagyott gyermek)
14. Hegyvári István (2 hátrahagyott gyermek)
15. Honvéd Gáspár (5 hátrahagyott gyermek)
16. Hornyák István (1 hátrahagyott gyermek)
17. Hornyák Rezső (2 hátrahagyott gyermek)
18. Janda Ferenc
19. Janda Lajos (1 hátrahagyott gyermek)
20. Kacír Lajos (1 hátrahagyott gyermek)
21. Kain József (1 hátrahagyott gyermek)
22. Kara Ferenc
23. Kara Ferenc (1 hátrahagyott gyermek)
24. Kara Ferenc (2 hátrahagyott gyermek)
25. Kara Gábor (2 hátrahagyott gyermek)
26. Kara István
27. Kara István (1 hátrahagyott gyermek)
28. Kara István (4 hátrahagyott gyermek)
29. Kara János (1 hátrahagyott gyermek)
30. Kara Mihály (2 hátrahagyott gyermek)
31. Kara Pál (2 hátrahagyott gyermek)
32. Kinter Márton (2 hátrahagyott gyermek)
33. Klányi Sándor (3 hátrahagyott gyermek)
34. Kochnyák Ferenc
35. Kochnyák István
36. Kochnyák Mihály (3 hátrahagyott gyermek)
37. Koselák Ferenc
38. Kovács József (2 hátrahagyott gyermek)
39. Lengyel József (1 hátrahagyott gyermek)
40. Lengyel Lajos (3 hátrahagyott gyermek)
41. Makovics János (1 hátrahagyott gyermek)
42. Malinka István
43. Málnai Mihály (2 hátrahagyott gyermek)
44. Marek József (2 hátrahagyott gyermek)
45. Mezősi Jusztinián
46. Minczér Jakab
47. Minczér József
48. Minczér József (2 hátrahagyott gyermek)
49. Minczér József (4 hátrahagyott gyermek)
50. Minczér Mihály
51. Minczér Miklós (2 hátrahagyott gyermek)
52. Minczér Rezső (3 hátrahagyott gyermek)
53. Nagy Márton (1 hátrahagyott gyermek)
54. Nebehaj Baltazár (3 hátrahagyott gyermek)
55. Nebehaj István
56. Nebehaj Lajos
57. Nebehaj Pál (4 hátrahagyott gyermek)
58. Nebehaj Sándor (2 hátrahagyott gyermek)
59. Petrik Pál
60. Radovics Fülöp (3 hátrahagyott gyermek)
61. Radovics Ipoly
62. Radovics István (1 hátrahagyott gyermek)
63. Radovics Pál
64. Sashegyi Benjámin
65. Schiling Fábián (3 hátrahagyott gyermek)
66. Simonek István
67. Simonek József (5 hátrahagyott gyermek)
68. Simonek Lajos
69. Simonek Márton (2 hátrahagyott gyermek)
70. Siska Mihály (5 hátrahagyott gyermek)
71. Sót József (1 hátrahagyott gyermek)
72. Strbaví István
73. Szlovák Mihály (? hátrahagyott gyermek)
74. Torontáli János
75. Trgel Ferenc (1 hátrahagyott gyermek)
76. Trgel János (3 hátrahagyott gyermek)
77. Tunok Ferenc (1 hátrahagyott gyermek)
78. Turacz István (1 hátrahagyott gyermek)
79. Uramovszki Ferenc (1 hátrahagyott gyermek)
80. Valek Ferenc
81. Valek Ferenc
82. Valek István
83. Valek Mihály (2 hátrahagyott gyermek)
84. Varga Fábián
85. Varga Lajos
86. Velmovszki Ferenc (2 hátrahagyott gyermek)
87. Velmovszki Mihály (2 hátrahagyott gyermek)
88. Velmovszki Mihály (2 hátrahagyott gyermek)
89. Velmovszki Mihály (3 hátrahagyott gyermek)
90. Vitek István (2 hátrahagyott gyermek)
91. Vojacsek József
92. Vojacsek József (1 hátrahagyott gyermek)
93. Vojacsek Márton (3 hátrahagyott gyermek)


(Összeállította: Nagykéri Józsefné, Nagykéri József, 1972.)

Olvasta már?

Iskolai étkeztetés

Tisztelt Szülők! 2024. szeptember 03-től biztosított az iskolai étkezés. Kérjük, hogy a szeptemberi étkezési szándékot legkésőbb 2024. augusztus 30-ig szíveskedjenek jelezni Klányi Ottónénak a 30/324-5128 telefonszámon. Az étkezési igényről ki...

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.