Kesztölc Kestúc

keresés

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben október 1-jét az Idősek Világnapjává nyilvánította.

Településünkön több évtizedes hagyománya van az idős emberek köszöntésének, októberben minden évben megrendeztük az Idősek Napját, ahol a 70 éven felüli lakosainkat láttuk vendégül.

Sajnos a COVID immár második éve írja felül ennek a rendezvénynek a megtartását. Kesztölcön 272 fő él akik betöltötték a 70. életévüket, de az Idősek Napi rendezvényen ennél jóval kevesebben – 80 - 100 fő – szokott részt venni, ezért Kesztölc Község Képviselő-testülete és a Kesztölci Szlovák Önkormányzat úgy döntött, hogy személyesen köszöntenek minden 70 év feletti kesztölci lakost egy szerény ajándékcsomag átadásával.

Az ajándékcsomagokat a Kesztölci Polgármesteri Hivatal dolgozói állították össze, a Képviselő Testület és a Szlovák Önkormányzat tagjai a mai nappal bezárólag eljuttatták az érintett 272 idős korú lakosunk részére, amit nagy örömmel fogadtak. Ezúton is kívánunk nekik örömökben bővelkedő mindennapokat, és jó egészséget.

Olvasta már?

Az Észak Dunántúli Vízmű Zrt tájékoztatatása

Az Észak Dunántúli Vízmű Zrt tájékoztatja a Kesztölci lakosokat, hogy a társaság részéről Kesztölc településen, a mai naptól kezdődően (2024.02.08) , ellenőrzéseket végeznek, mely során minden felhasználási helyet felkeresnek. Tisztelette...

Kesztölci hulladéknaptár 2024

Tisztelt Kesztölci Lakosok! Az alábbi linkre kattintva elérhető a 2024 évi hulladéknaptár. Kesztölci hulladéknaptár 2024  

Gondosóra

Az idősek klubjába van űrlap a gondosóra igényléséhez.. Segítenek kitölteni az űrlapot és tájékoztatást adnak személyesen és a  06308334818 - as telefonszámon.