Vannak emberek, kik meghatározóak életünkben, és sokszor csak utólag, olykor késve fogjuk fel, mennyi mindent is köszönhettünk nekik.

Szabó Jánosné magyar nyelv és irodalom tanárnő volt, nagyon sok diákot tanított, és egyéniség volt a maga eredetiségével, hiszen nő létére már akkor dohányos volt, sőt, nagyon is. Órái változóak voltak, mikor milyen hangulatban volt, s mikor déltájban voltak az órái akkor gyakran jelentkeztem "önkéntesnek" hogy elhozzam ebédjét az óvoda konyhájáról, mert onnan hozatta ebédjét, s így gyakran ellógtam óráiról. Azért érdekelt a magyar irodalom, és egyszer már pontosan nem is emlékszem miként, hogyan, de valahogy kezébe jutott a kockás füzetbe írt versikém, és rákérdezett van e több is. Félve mondtam hogy igen, és egyszer miután vége lett a tanítási időnek, azt mondta ne menjek haza hanem a tanáriba : na akkor kissé beijedtem, és nagyon furcsa volt ott lenni, nem szoktam a tanáriba járni ,és elkezdtünk beszélgetni ,versekről,irodalomról, és abban maradtunk hogy elhozok neki pár versikét amiket írtam. El is vittem, de félve, egyrészt ,mert aggódtam , vajon mit fog mondani mint irodalom tanár, másrészt mert versikéim elég önkifejezőek voltak, és valahogy félszegnek éreztem magam hogy kitárulkozok . Mikor végül is elvittem neki a verseket, ott hagytam nála, majd pár nap múlva ismét beszélgettünk,s azt mondta vannak közte jók is ,és írjak továbbra is. De az igazi meglepetés az volt, mikor egyik versemet legépelte és az iskola faliújságjára kitette. Na, akkor nagyon összeszorult bennem minden, mert éreztem hogy itt valami történés lesz. Nos, akkor tudta meg az iskola,hogy verseket írok és utána már valahogy könnyebbnek tűnt minden. Persze vegyes fogadtatásban volt részem, és ez természetes, hiszen van akinek tetszik egy vers, van akinek nem, ízlések és pofonok ugye. Felbuzdulva "sikeremtől" egyre többet írtam, és megmutattam a tanárnőnek, ő meg javítgatta, nyesegette, és gyűltek az írások. Néha vicces kedvében azt mondta az órán, mikor látta hogy nem figyelek oda, hogy ne csak a saját költészetem érdekeljen hanem az is ami az órán elhangzik.

Elég sok problémám akadt akkoriban velem az iskolában , sokat hiányoztam, elszökdécseltem, csavarogtam az országban iskola helyett,de ő "magánemberként" megértett és elfogadta cselekedeteimet, nevetve mondta hogy "művészsorsot" élek ,de nekem sokat jelentett hogy volt valaki aki nem volt annyira beskatulyázódott, s elmondhattam azt amiket láttam, tapasztaltam, átéltem csavargásaim során, hiszen nem egy ízben rendőrök hoztak haza az ország másik feléből.

Mikor már elhagytam a helyi iskolát , tartottam vele a kapcsolatot, és ő lett a könyvtáros , órákat töltöttem délutánonként nála, megbeszéltük ügyes - bajos dolgainkat is, és örült annak, hogy írásaim már kezdtek megjelenni különböző lapokban. A faluról elég sokat írtam akkoriban, így a könyvtár helyzetéről is, hogy hol nyitva volt,hol nem, mert eleinte csak akkor lehetett a könyvtárba menni mikor nem volt órája ,hiába volt elvileg nyitva, mégis zárva volt. Olyan cikket is írtam , amiben le volt fényképezve ahogy ül a könyvtári íróasztalánál. Végül is aztán csak könyvtáros lett és mindig nyitva volt a könyvtár a megadott nyitva tartás szerint.

Teltek múltak az évek, már nyugdíjas lett ,így a lakására jártam, ott beszélgettünk, beszámoltam dolgaimról : sok cicája volt, az udvaron és bent a lakásban is ,és cigizett szinte állandóan. Világnézetünk hasonló volt, bár néha vitatkoztunk , s egyszer felvittem Pestre a kis polskival, hát emlékezetes út volt.....ahogy annyi minden, apró kis videóklippes jelenetek, melyek bennem élnek, és amik másnak nem mondanak semmit,de számomra örök emlékek maradnak. Idővel aztán ritkultak a találkozások, és sajnálom hogy nem jártam többet hozzá, de az élet így "hozta". Sajnos minden fényképem elveszett, és csak fénymásolatban van meg a cikkek közül kettő, ami megjelent anno a megyei napilapban.Gyakran gondolok Rá, és még ma is hallom hangját, s látom magam előtt ahogy az asztalra könyököl, ujjai közt a cigivel .

Tíz éve, hogy nincs már köztünk : de emléke ,tanításai, egyéniségének varázsa még sokunkban tovább él.

 

Olvasta már?

Kesztölc dűlőnevei

Szombaton, a Csillaghullás Minifesztiválon mutatják be Radovics Istvánné Kesztölc története című új könyvét. Az első 100 vásárló poszteren is megkapja a dűlőnevek színes térképét. A könyv ára 2500 Ft. Részlet a könyvől.