Kesztölc egészségi állapotáról, a Doktor Úr hétköznapjairól kérdezett Makovics János.

-Ebben a megszépült, megújult rendelőben nyilván kellemesebb dolgozni. Mégis, mennyire elégedett a rendelő felszereltségével, elegendőnek tartja-e a rendelkezésre álló eszközöket?

-Igen, valóban messze kellemesebb itt dolgozni, mint a régi rendelőben. Kezdetben voltak kisebb problémák, de ezeket nagyrészt megoldottuk. A fűtés kijavítása azonban 2011 óta húzódik. Reméljük, egyszer majd erre is sor kerül. A műszerezettség elég, nem vágyom több műszerre.

-Mennyire tartják be az érintettek az évenkénti  megjelenést  egy átlagos orvosi vizsgálatra?

- A lakosság egy része, főként a nők, akik aggódnak az egészségükért, jó néhányan hetente jönnek. Mások pedig, ők főként férfiak, csak akkor jönnek, ha betegnek érzik magukat. Sok betegünket évek óta nem láttuk. A megelőzés szempontjából nagyon célszerű lenne, hogy megbeszélve, ütemezve évente egyszer eljöjjenek.

-Érzi-e a lakosság hozzáállásának bárminemű változását az orvosok, az egészségügy irányába?

-Érzem. Ahogy hosszabbodnak a várólisták, ahogy esetenként csalódnak a TB finanszírozott egészségügyben, a panaszaikat, haragjukat ránk zúdítják. Aki figyeli az ország helyzetét, annak nem titok, hogy az egészségügy nehéz helyzetben van. Erről általában nem az eü. dolgozók tehetnek, ők sodródnak az árral. Próbálnak helytállni az egyre nehezebb helyzetben. Súlyos társadalmi problémákat csak társadalmi összefogással lehet kijavítani.

-Miben tud segíteni azokon, akik nem igazán egészségügyi dolgok miatt keresik fel? Élethelyzeti krízisek, egyéb szociális gondokra gondolok.

 -A különböző szolgálatok, szociális munkások szeretnének segíteni a rászorulókon, ez természetes. Mivel különösebb eszközük nincs, gyakran az egészségügy felé küldik a betegeket, akik persze lehetnek fizikailag teljesen egészségesek is. Ennek a formái a közgyógyászati igazolvány, illetve a gyógyszersegély. Ez bizony fárasztó feladat, de általában el kell intézni.

 -Mennyire érzi megbecsülve magát? Valamikor az orvos, a tanár és a plébános volt az, aki  fontos  volt egy faluban.

-Mint orvos, megbecsülve érzem magam. Ez azonban a falunkra vonatkozik. Mint az tudvalevő, évente 1 hónapot dr. Hegedűs Gyula körzetében is dolgozom, immár 27 éve, jobbára Fekete Annával. Mi tagadás, a dorogiak ingerültebbek, mint a kesztölciek, hamarabb beszólnak.  Ehhez aztán rendesen kell a konfliktustűrő képesség.

 -Milyen a kapcsolata az Egészségházban dolgozókkal, összehangolják-e a munkájukat, megbeszélik-e a teendőket, s közösen igyekeznek-e megoldást találni a felmerülő esetleges problémákra? 

-Az Egészségházban dolgozókkal kiváló, kollegiális a kapcsolatunk. Ez csak természetes, ez egy csapatmunka. A gyermekorvostól általában én veszem át a betegeket, a védőnővel is napi kapcsolatban vagyunk. Néha még azt is megbeszéljük, amit nem szabad. Ez a hab a tortán.

 -Mi az, amit szeretne üzenni a lakosságnak mint orvos?

- A komoly, életet veszélyeztető betegségek, a sztrók, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szívinfarktus és a rák is általában évek, évtizedek alatt alakulnak ki, ill. a súlyos betegség hirtelen megjelenése már csak a pont az  i-re . Sokszor idejében közbe lehetne avatkozni, ha idejében jönnének. Egy negatív labor nem feltétlenül életbiztosítás, de majdnem az. Megbeszélve, ütemezve, nyugodt körülmények közt sokkal többet tudnék tenni a betegekért. Előjegyzésre már legalább 10 éve van lehetőség, de ezzel alig él valaki. A hétfői forgalom 40 és 75 beteg közt változik. Butaság lenne azt gondolni, hogy az orvos és az ápolónő minden körülmények közt ugyanarra a teljesítményre képes. Kérném a betegeket, éljenek ezzel a lehetőséggel.

Borítókép: Dr. Bús János famunkáival a Községi Klubban

 

Olvasta már?