Kesztölc Kestúc

keresés

Ma délben egyeztetésre hívta a Telenor a kesztölci tiltakozókat. A petíciót átvették, és tudomásul vették, hogy a közösség nem fogadja el az eljárás módját. A végső döntésig szüneteltetik a torony építését. Sasváriné Borbíró Katalin összefoglalója

A Telenor bázistorony építésének megkezdése után az egyik érintett szomszéd tárgyalást kezdeményezett az építtető képviselőjével. A tárgyalásra végül november 21-én, hétfőn délben került sor a focipályánál.

Mivel ekkorra már a Kesztölcért, a Faluért Egyesület is bekapcsolódott a tiltakozó akcióba, úgy döntöttek, hogy a tárgyaláson részt vesznek.. Tekintve, hogy két nap alatt összegyűlt 765 kesztölci aláírás, és az önkormányzat is kifogásolta a torony jelenlegi helyét, a találkozóról a polgármestert és a képviselőket is értesítették.

Szép számban megjelentek aktivisták is, akik transzparensekkel fogadták a Telenor megérkező képviselőit.

A tárgyalásra kiérkező Telenor képviselők ismertették a torony építésére vonatkozó egy éves előkészítő munkát, kitértek arra, hogy milyen választás alapján akarják a Plesina dombjára építeni a bázisállomást.

Az érintett szomszédok, akik közül az egyik anyuka 4 hónapos kisbabájával érkezett, felhívták a képviselők figyelmét arra, hogy pontosan az egészséges környezet miatt adták fel a városi létet kesztölci otthonukért. Tőlük alig 20, illetve 40 méterre magasodna a kérdéses építmény.

A jelenlevő tiltakozók ismertették a WHO és az Alaptörvény, valamint egyéb jogszabályok azon rendelkezéseit, melyek hasonló esetekben az állampolgárok jogait védik az építtető érdekeivel szemben .Ugyancsak kifogásolták, hogy a toronyról semmiféle tájékoztatás, előzetes felmérés, nem volt, a falu közösségének véleményét nem kérték ki.

Vöröskői István Polgármester ismertette az önkormányzat álláspontját, melyben leszögezték, hogy a jelenlegi torony építéséhez szakhatóságként a helyi jegyző hozzájárult. Kitért arra, hogy a testület a következőkben felülvizsgálja a helyi szabályozást annak érdekében, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő.

Sasváriné dr. Borbíró Katalin a Kesztölcért, a Faluért Egyesület elnöke tájékoztatást adott az aláírásgyűjtés eredményéről, valamint arról az összefogásról, melynek célja a torony építésének leállítása és másik hely kijelölése.

Átadta a mobilcég képviselőinek azt a levelet, melyben a Telenor döntéshozóit tájékoztatják a falu többségének véleményét tükröző Petícióról, és az aláírás eredményéről.

A Telenor képviselői meghallgatták a tiltakozók érveit, és bár nem mindennel értettek egyet, kijelentették, hogy a vállalaton belüli döntéshozóknak azt fogják javasolni, hogy keressenek olyan megoldást, ami megfelel a közösség érdekeinek.

Egyben tájékoztatták a jelen levőket, hogy a torony építését a kialakult helyzetre tekintettel leállították.

A felek megállapodtak abban, hogy a torony új helyének kijelölését a z Önkormányzatra bízzák, a folyamatban és az üléseken részt vesz a Faluért egyesület képviselője, a kijelölésbe pedig bevonják a lakosságot, hogy a terület mindkét fél igényeinek megfeleljen.

A tárgyalás végén a kesztölciek egy-egy szál virágot nyújtottak át a Telenorosoknak, és meg is tapsolták őket, mivel korrekt módon sikerült megegyezésre jutni.

A megbeszélés után a több napja tartó, folyamatos készenlét, iratkészítés, egyeztetés fáradalmát feledve az aktivista csapat felvonult a torony gödréhez, amelybe bedobták virágaikat, mintegy búcsút véve ettől a sokak számára elfogadhatatlan víziótól.

A pályánál pedig Velmovszki Gabika meglepetéssel, nagyon finom házi kolbásszal és friss, ropogós kenyérrel várt mindenkit. Így a torony halotti tora is lezajlott.

Ami a legfontosabb! A torony építése leállt, ami a falu összefogása nélkül nem valósulhatott volna meg. Példátlan az az erő, ami ebben a pár napban megmutatkozott!

A csatát tehát a közösség megnyerte, most tűzszünet van, folynak a béketárgyalások.

Bízunk benne, hogy a háború a tárgyalással véget ér.  Minden esetre továbbra is lehet aláírni pl. az Erika Cukrászdában.  Minden egyes aláírás segít abban, hogy ne épüljön torony a Plesinán.

Borítókép: Szabóné Velmovszki Katalin felvétele

 

 

 

Borítókép: Szabóné Velmovszki Katalin felvétele

 

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.