Kesztölc központjában látható az a emlékmű, ami saját történetünknek állít emléket. A világpolitikai események falunkat is érintette, sőt, nagyon is, hiszen aki utána néz, olvashatja hogy mily gazdag történelmünk.
ZéVé Trilógia néven egy kesztölci dűlőből háromféle bort készítettek Szivekék. A különleges sorozatot a balatonfüredi borfesztiválon mutatják be a nagyközönségnek.
Szerencsés helyzetben vagyunk, ugyanis mikor a szőlőtelepítés volt, a falu felső határában egy nagyon jó minőségű, kanyargós asztfaltozott utat készítettek, ami a mai napig is megfelelő állapotban van.
Eredeti vázlatokat, fényképeket és bőséges dokumentációt adományozott Nyilasi Tibor festőművész özvegye az esztergomi Balassa Múzeumnak. Ebből az értékes gyűjteményből mutatunk be néhány érdekességet.
Százak ugranak ma a Dunába Dunabogdánynál. A látványos és frissítő akcióval a WWF hívja fel a figyelmet folyóink védelmére. A melegben jól jön a dunai csobbanás, Dunabogdány Kesztölctől 45 perc autóval, az esemény délután 3-kor lesz.
Gyerekkoromban ez volt az általános iskola : akkoriban nem csak délelőtt, de délután is volt tanítás, felváltva. Középen volt a folyosó,és két oldalt egy- egy iskolaterem, és volt egy udvar, ahol a szünetekben játszhattunk.
Az Óperenciás tábor tagjai szeretettel várnak minden szülőt és érdeklődőt a péntek esti tábortűzre, ahol a gyerekekkel előadjuk a János vitéz egy "javított" változatát! :) Helyszín: a Műv.Ház kertje! Kezdés:19:30
Magyarország Köztársasági Elnöke országos népszavazást tűzött ki. A népszavazásra feltett kérdés: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?" A szavazás napja: 2016. október 2.
A Velmo tanya látta vendégül Óperencia lakóit. A gyerekek megismerkedhettek a tehenészet hétköznapjaival, lovagoltak, íjaztak, és finomakat ettek. A Kesztölcért, a Faluért Egyesület által szervezett kalandtábor harmadik napja.
Neszmélyi Borünnep & halnapok
2890 Tata, Kastély tér
A tavalyi nagy népszerűségnek örvendő Neszmélyi Borünnep & halnapok idén is megrendezésre kerül! :) 12 borász a Neszmélyi borvidékről, koncertek, halételek.
A Magyarországi Szlovákok Szövetsége és a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeretettel vár minden érdeklődőt az 50. Nógrád Megyei Nemzetiségi Találkozóra és a Magyarországi Szlovákok 20. Országos Folklór Fesztiváljára, amelyeket Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, valamint Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök védnökségével rendeznek meg 2016. július 30-án és 31-én Bánkon.