Kesztölc Kestúc

keresés

Ünnepi díszkivilágítást kapott a kesztölci szalmatank. A hivatalos ünnepségen kitüntetéseket adtak át, majd az este fáklyás felvonulással ért véget.

2016.október 23 - án a Művelődési Házban megtartották az 1956 os év hagyományos ünnepségét. A színpadon Végh Sándor 1956 - os zászlóplakettja díszelgett, benne a kerek szám, a 60.

Klinger Ágnes bevezetője után elénekeltük a Himnuszt. A polgármester kis beszédet tartott. Ezután levetítették azt a filmet, amit a Kesztölci Köztársaságról készítettek. Ebben szerepelt Minczér Bernát, Fekete Mihály és mások is. Valovics László magánmúzeumába is bepillantást nyerhettünk és ő is szerepelt a műsorban.

Ezt követően oklevelek átadására került sor , amit Weldin József az 1956 Magyar Nemzetőrség megyei vezetője adott át. Minczért Bernát, Berki János, Valovics László, Vágány János, Simonek Antal és Simonek Antalné, valamint Szabad Gyula részesült ezekben.

Klinger Ágnes ezután Kesztölc Község Önkormányzata nevében köszöntötte Szokolik Sándort, aki 56 - os személyes élményeit naplójában rögzítette. Szokolik a napló másolatát községünknek ajándékozta, mivel az eredeti az esztergomi levéltárban van.

Ezután következett az ünnepi műsor, igazán lenyűgöző és megható eseményt láthattunk, remek volt az összeállítás, tényleg "előadást" adtak elő, az előadók magas színvonalon adták elő a verseket, beszédeket, a közreműködők is mind profi színten működtek együtt,a háttérzene és a változó világítás is az alkalomhoz illő volt, és záróként gitárkíséretben a Ha én zászló lennék című dalt hallhattunk szólóban, amit a közönség nagy tapssal jutalmazott.

Ezt követően szétosztották a fáklyákat, és elindult a fáklyás menet az Iskola u.-Széchényi u.útvonalán a Szabadság térre. A fáklyás menet méltóságteljesen haladt. Nem mindennapi élményben volt részük a jelenlevőknek, a fáklyák lángjai különböző módozatokban lobogtak, az összhatás nagyon megkapó volt.  

Önkéntes Tűzoltóink- akik fehér kesztyűben, ünnepi egyenruhában vettek részt -   közreműködésével elhelyezték koszorúikat a hivatalok és intézmények vezetői és a Kesztölcért Egyesület is. A fáklyás menet ezután a kopjafához vonult, ahol elénekelték a Szózatot, majd ismét koszorúzás történt a Magyar Nemzetőrség. és a Szent Kelemen Polgári Kör részéröl.  Aki részt vett ezen a műsoron, élményekkel telve távozott. Köszönet a szervezőknek, rendezőknek.

(Zárójelben említjük meg, hogy a cikk írója is politikai fogoly volt, 1981-ben állemellenes izgatás miatt börtönbe zárták.)

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.