Vasárnap az Ádventi Vásárban dedikálja új könyvét Marek Viktor. Nyírő András beszélgetett a szerzővel. 

Milyen kötődésed van Kesztölchöz?

Büszkén szoktam mondani, hogy mind apai, mind anyai ágon kesztölci felmenőim vannak. Én is Kesztölcön nőttem fel és annak ellenére, hogy már 17 éve nem élek a faluban, részben még mindig kesztölcinek vallom magam.

Mikor hallottál először az 56-os történetekről? Mit meséltek, milyen kép állt benned össze gyerekként?

Nem emlékszem, hogy mikor hallottam először 56-ról. Ebben nőttem fel. Illetve igazából egy furcsa helyzetben. Nagyon sokáig természetes volt, hogy két nagybátyám is külföldön él, akik néhány évente meglátogatnak minket vagy csomagot küldenek.  Arról azonban senki sem mesélt, hogy miért is élnek külföldön. Később is csak néhány elejtett mondatból tudtam meg, hogy „valamit” csináltak. Az én családom is azok közé a családok közé tartozott, amelyek szerint jobb nem beszélni a múltról, mert egyszer már volt probléma ebből.

Hol tanultál, mikor határoztad el, hogy a doktori disszertációdat a dorogi szénmedence forradalmi napjairól írod?

Piliscsabára jártam a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre. Ha jól emlékszem, akkor negyedéven, Ötvös István (ő most a Nemzeti Emlékezet Bizottság egyik tagja) egyik szemináriumán jutott eszembe az, hogy utána kellene nézni, hogy mi is történt a családommal. A szakdolgozatom az 1952-es bányászperről szólt. Kicsit később, egy OTDK tanulmánykötet kapcsán kezdtem el foglalkozni a Kesztölci Köztársasággal. Ekkor hallottam egy dossziéról, amely a Dorog környéki bányák 1956-os eseményeit mutatja be. Így adódott, hogy a doktori témám a kesztölci kutatás kiterjesztése lesz. Az már a sors fintora, hogy ezt a dossziét sohasem találtam meg, lehet, hogy nem is létezik. Sok más iratot azonban igen.

Mennyi idő alatt készültél el a dolgozattal, milyen forrásokat használtál a munkád során?

Mivel nem „főállásban” foglalkozom kutatással, így elég sokáig elhúzódott a munka elkészítése. Több nyarat és nagyon sok szabadidőt kellett ráfordítani. Próbáltam mind az írott, mind a szóbeli forrásokat összegyűjteni. Három levéltárban is kutattam. Kesztölc kapcsán nagyon fontos forrásnak tartom Fuzik János dokumentumfilmjét, a Kesztölci Krónikát.(Ezúton is szeretném megköszönni segítségét.) Ő még nagyon sok résztvevővel tudott interjút készíteni. Amikor a dokumentumfilm készült, még nem lehetett a periratokat kutatni így ez a munka rám várt. A levéltári anyagot és a szóbeli visszaemlékezéseket vetettem egybe és ez alapján próbáltam rekonstruálni az eseményeket.

Esztergomban gimnáziumban tanítasz. Hogy látod, a mai tizenéveseknek mi az érdekes az akkori idők eseményeiből?

Azt vettem észre, hogy nagyon távoli számukra. Jobb esetben bemagolják az 1956 október végi Budapesti eseményeket, de nem gondolnak bele annak jelentőségébe. Amikor azonban helytörténettel kezdünk el foglalkozni és kiderül, hogy nem csak a fővárosban, hanem szinte az összes településen volt valami forradalmi megmozdulás akkor az ő érdeklődésük is felpezsdül. A történelem számukra is mindennapivá válik. 

A kesztölci történet szereplőinek a gyerekei, unokái velünk élnek. Nem tartasz attól, hogy a könyved indulatokat kavarhat Kesztölcön?

Véleményem szerint kérdésedre a választ több szempontból kell megközelíteni. Egyrészt senki sem tehet arról, hogy milyen családba születik. Én sem tehetek arról, hogy mit tettek a nagybátyáim. Ez nem az én dicsőségem, vagy vétkem. Az én feladatom az, hogy megismerjem a tetteiket. A kommunista diktatúra idején minden résztvevő megbélyegzett ember volt. Nyilvántartották őket. Az állambiztonsági papírok között találtam egy személyigazolvány igénylő lapot, amelyet 1980-ban vagy 81-ben állítottak ki. Ezt a személyigazolványt egy olyan kesztölci férfi igényelte, aki éppenséggel 1956-ban nem is volt a faluban, de korábban az édesapja nem akarta beadni a földjét a TSZ-be. Ezért a forradalom után is kihallgatták és az iratok tanúsága szerint még a nyolcvanas években is nyilvántartották. Nem lehet örök időre elhallgatni az eseményeket. Itt emberek haltak meg és életek törtek ketté. Ettől függetlenül a gyermekek és az unokák még tudnak békében és barátságban együtt élni a faluban.

Másrészt a könyvben szándékosan nem hallgatok el semmit. Megtehettem volna, hogy elhallgatom azt a lehetséges magyarázatot, hogy az 1952-ben elítélt emberek egy provokáció áldozatai. Vagy nem írok a házrobbantásról. Magyarázatokat próbáltam keresni, nem megszépíteni a cselekedeteket.

Harmadrészt pedig azt tapasztaltam, hogy a kommunista diktatúra ránk kényszerített hallgatása megmaradt. A rendszerváltás idején, amikor a Kesztölci Krónika is készült, volt egy fellángolás, majd újra hallgatás. Beszéljünk róla. Én nem tartom ezt a könyvet lezártnak. Nagyon szívesen módosítok az állításaimon, ha az eddigi kutatást módosító információk merülnek fel.

Kutatóként, történészként milyen kérdések, témák foglalkoztatnak most?

Megjelenés alatt van egy tanulmányom, amely a bányavállalat történetét mutatja be az Új Gazdasági Mechanizmustól a rendszerváltozásig. A következőhöz is meg van már az anyag, amely szintén a bányavállalattal foglakozna. Azt mutatnám be, hogy milyen volt a rabmunka a bányában. Azt még nem tudom, hogy a megírására mikor lesz időm.

A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja

 

Olvasta már?

Kesztölc dűlőnevei

Szombaton, a Csillaghullás Minifesztiválon mutatják be Radovics Istvánné Kesztölc története című új könyvét. Az első 100 vásárló poszteren is megkapja a dűlőnevek színes térképét. A könyv ára 2500 Ft. Részlet a könyvől.