Kesztölc Kestúc

keresés

Nagyon hangulatos, igazi karácsonyi atmoszférát teremtettek, és a gyerekek, kicsik és nagyok nagyszerű előadást mutattak be.

2016. december 17-én délután Jótékonysági Hangversenyt szervezett a falu templomában közös szervezésben a kesztölci Egyházközösség és a Kesztölcért, a Faluért Egyesület, melyre a belépés ingyenes volt. A templomban sokan megjelentek. Az adományokkal kesztölci, nehéz sorsú családokat segítik majd, mert sajnos vannak akik önhibájukon kívül nélkülöznek. Ezért szervezik immár évek óta ezt a rendezvényt.

Nagyon hangulatos, igazi karácsonyi atmoszférát teremtettek, és a gyerekek, kicsik és nagyok nagyszerű előadást mutattak be. Érezni lehetett hogy nem muszájból, hanem önmaguk és a hallgatóság öröméért énekeltek. Volt, aki furulyázott, más fuvolázott, de hallhattunk zongora és harmónikaszóval előadott dalokat is, szólóban és közös előadásban is, és szaxofont is hallhattunk.

Záróként szólóban egy nagyon gyönyörű, megható éneket, ami szinte átjárta az ember lelkét, csodálatos volt a dal, amit előadott az énekesnő, méltán kapott vastapsot. A műsor végén a résztvevők emléklapot kaptak ajándékba, megérdemelten. Öröm tudni, hogy ennyi tehetséges ifjú él falunkban.

Ezutan a templom bejárata előtt élő betlehemes játékot adtak elő, igazi kecske is szerepelt, és a Pávakör magyarul és szlovákul is énekelt karácsonyi dalokat. Kedves, megható előadás volt. Végül sütemények várták a vendégeket. Érdemes volt elmenni, és reméljük, sikeres volt az adománygyűjtés is.

 

Olvasta már?