Kesztölc Kestúc

keresés

Az idei nyáron már második alkalommal adott helyet a kesztölci művelődési ház Gyulai Zsuzsanna festőművész által vezetett ingyenes festőtábornak. Klinger Ágnes beszámolója és képgalériája.

A tábor már induláskor nagyon sikeres volt, hamar beteltek a helyek. 25 kesztölci tanuló vett részt a képzésben. Sokan már a tavalyi évben is eltanulták Zsuzsitól a festés alaptechnikáit, így az idei évben még könnyebben és szabadabban alkothattak. Első nap tájképeket festettek a gyerekek, majd fantáziarajzok készültek, állat ábrázolások, csendéletek. A kis művészek elsősorban tempera festéket használtak, majd a pasztellkrétával való ábrázolás fortélyait is megismerhették. A tábor nagy kihívása egy közös kép festése volt, melynek megalkotásában minden kisdiák részt vett. A festéshez szükséges alapanyagokat, a vásznat, ecsetet az önkormányzat biztosította a gyerekek számára. Szijártó Árpád kartonpapír felajánlással járult hozzá a tábor sikeréhez, amit nagyon köszönünk a gyerekek nevében is. A táborban készült alkotásokat egy kiállítás keretében 2019. augusztus 27-én, kedden délután 17 órától tekinthetik meg az érdeklődők a művelődési ház galériatermében.

A galéria nagyobb méretű képeinek megnyitásához kattintson az alábbi fotókra. Lapozásához használhajta a navigációs nyilakat, valamint billentyűzetének jobb és bal gombját.