Tájékoztatjuk a lakosságot arról, hogy a falu kamerarendszere megújult és  működik a falu mindkét bejáratánál. 

A felújítás az önkormányzat támogatásával lakossági és céges segítséggel jött létre. A leányvári Lcck Számítástechnikai és Informatikai Bt. a kamera felszereléséhez szükséges digitális eszközöket kedvező áron biztosította, sőt ingyen fel is szerelték és vállalták a működéséhez szükséges internet hozzáférést a következő két évben. Az Lcck Számítástechnikai és Informatikai Bt. Kesztölcön olyan területeken tud internetet kiépíteni a lakosság számára, ahol nincs kábel. A következő tervezett lépés az Egészségház és a játszótér környékének bekamerázása lesz.

Olvasta már?

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán. 

Új „Megyénk körül megyünk körül” pályázat

Tisztelt Lakosaink! A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat – a sikeres „Megyénk körül megyünk körül” c. projekt folytatásaként egy új pályázat indítását tervezi. A pályázat összeállításához szükségük van az alábbi kérdőíves f...