2016.október 18-án a Községi Klubban Végh Sándor ötvös - szobrász művész kiállításának a megnyitójára került sor.

Szép számú érdeklődő jelent meg ,közeli,távoli ismerősök, művésztársak. Nagyon jól elrendezték a kiállításra szánt műveket, és nem csak a falon hanem körbe a fal melletti asztalokon is láthattunk alkotásokat.

Legszembetűnőbb az óriási pókháló volt, de a fő mű az 1956 - os évfordulóra emlékeztető 60-as emléktábla. A megnyitót Klinger Ágnes kezdte, s miután köszöntötte az egybegyűlteket,elszavalta egy a falunkban élő költő versét , a Kiút című költeményt melyet Végh Sándor választott ki magának.

Ezután Radovics Istvánné alpolgármester félredobva a hivatalos verziót, baráti és nagyon közvetlen megnyitó beszédet tartott, amiben röviden felvázolta a művész életútját, történetét, és azon alkotásait, melyek gyarapítják falunk szellemi és tárgyi kincseit is. Megemlítette a nyaranta szervezett táborát is, mely méltán népszerű. Sok alkotását észre sem vesszük, pedig szinte naponta megyünk el mellette, ilyen többek közt a Hősök emlékműve mögötti kis parkban a kopjafa.

Végh Sándor is köszöntötte az érdeklődőket,és megköszönte az alpolgármesternek hogy érthetően beszélt róla,műveiről, nem pedig "popart" stílusban. Biztatta a jelenlevőket hogy nyugodtan kérdezhetnek bármit, szívesen válaszol, hiszen ahogy lenni szokott, minden művészi alkotásban mást és mást lát egy- egy ember, "belemagyarázva" saját világnézetének bumeráng effektusát.

Művei nagyon széles skálán mozognak, és remek alkotások a portrék is, melyeket nehéz megalkotni mert a művészi szabadság korlátok közt van,mégis bele tudja vinni személyiségének jellemzőit, azt hogy ő miként látja - láttatja azt a embert, akiről portrét készített. Kincses József volt iskolaigazgatóról is van egy alkotása ami az iskolában látható.

A megnyitó után kötetlen beszélgetés folyt, és az Erika Cukrászda és Szívek Pincészet biztosította a "hátteret" ehhez. Maga a kiállítás október 25 - ig tekinthető meg, érdemes benézni, megnézni.

NYITVA TARTÁS

2016. október 19. szerda 11.00-13.00

2016. október 20. csütörtök 9.00-10.00 és 16.30-17.30

2016. október 21. péntek 11.00-13.00

2016. október 22. szombat 10.00-11.00

2016. október 23. vasárnap 10.00-11.00

2016. október 24. hétfő 10.00-12.00

október 25. kedd 9.00-10.00

Olvasta már?

Makovics János : Szeptemberke

Eljött mint nem várt szerelem. Ideje vagyon, lészen itt és most. Meghagyja nyári nap erejét délre, gyorsan suhanva csillagos éjbe. Beérlel elbujdosott dolgokat, hátrahagyva zörgő leveleket. Szeptemberke lassú kopogása hallik h...

Makovics János : Nyárelő

Közeledik mint hosszabbodó estek, nyárelő víg mezők - erdők hangjai. Fénysugár naponként ismétli magát, fel a hegyre , ki a mezőre , utcáról utcára biciklizni , megállva olykor beszélgetni...csendes , nyugodt falusi romantikában ...

Makovics János : Évnek végefelé

Múltak napok ismét , évszakok járása szerint , megannyi létnek megélve adott perceit , melyek emlékben maradnak , bennünk. Sok volt mi szép, rossz, kaptunk és adtunk jót - rosszat,...