Kesztölc Kestúc

keresés

Kesztölc egyik legnagyobb ünnepe a szüret. A kisbíró vidám beszéde, kórusok, mazsorettek, diszkózene, jazz és bulizenekar, finom borok, rétes és körhinta, minden volt, ahogy kell. Makovics János riportja.

Az időjárás beleszólt a tervezett programba, az eső miatt a szüreti felvonulás elmaradt. De a Kostel étterem előtt a délután háromra meghirdetett programok megvalósultak, és az időjárás is a kegyesebb arcát mutatta.

Egy nagy sátor fogadta a látogatókat, ahol a színpad mögött kesztölc panorámájának kinagyított részét láthattuk, nagyon praktikus, színvonalas, igazán meghatárzozó háttér volt.

Elsőként Klinger Ágnes köszöntötte az egybegyűlteket, majd ifjabb Kochnyák Sándor kisbíró tartott eleven nyitóbeszédet, amivel megalapozta a jó hangulatot. Őt követte Vöröskői István polgármester köszöntője. 

A szlovákiai Felsőkirályiból érkezett a CSEMADOK kórusa, pörgős, talpalávaló műsort adtak, nagy közönségsikert aratva, szép népviseleti ruhájukban. Ezután lépett a színpadra testvértelepülésünk, Búcs kórusa, szintén talpalávaló dalokkal,  a közönség nagyon megtapsolta őket is.

A Pávakörünk igazi szüreti dalokat adott elő, lenyűgöző volt hallgatni a régi kedves kesztölci dalokat.  volt azt, amit előadtak. Mindhármukat elhallgatták volna még, de feszített volt a program.

Folytatásként a kesztölci óvó nénik előadták "A három pösze lány" című darabot: fergetes volt a játékuk, igazi színészi alakításokat hoztak. A mai kornak megfelelő vicces átiratba került  a szöveg, ez még hatásosabbá tette a kedves óvónénik produkcióját: órási közönségsikert arattak, méltán, és virágcsokrot kaptak a polgármestertől.

Utánuk a Tokodi Szivárvány Mazsorett csoport bemutatója következett, két kesztölci lány is köztük volt. Ezután egy keleti táncokat előadó lány következett, ízelítőt adva másfajta zenéből, táncból. Őket az ABBA Sister követte, közismert slágereiket adva elő, igazán közvetlenül, és látszott rajtuk élvezik is amit előadnak.

Kis szünet következett , majd az Öcsi és a Verebek lépett színpadra. Másodszor léptek fel Kesztölcön, jazzes, kisplálos, gondolkodós zenéjükkel.

A rendezvénysátor mellett mindeközben egyéb programok is voltak: a gyerekeknek korongozás, interaktív játékok a Tatai Környezetvédelmi Zrt közreműködésével. A helyi termelők, mint a Szívek pincészet, kézművesek portékái, népi kosárhinta és természetesen büfé is rendelkezésre állt.

Aki nem látta még, most bejárhatta a Kostel borozót, igazán hangulatos, romantikus hely, és fel lehet menni ahol terasz van, és szép a kilátás is. Az estet Szüreti Bál követte a Szalai Band zenéjére. Estefelé egy gyors vihar riasztotta meg az ünneplőket, de a sátorban, bódékban összebújva átvészelték, a vihar gyorsan elment.

Nagyon hangulatos napot töltehett el az, aki eljött. Köszönet a szervezőknek, rendezőknek, hiszen sok munkájuk volt abban, hogy ez a feljethetettlen délután létrejöjjön.

Olvasta már?