Kesztölc Kestúc

keresés

Május 4-én, a tűzoltók védőszentjének, Szent Flóriánnak az emléknapján ünnepelte fennállásnak 130. évfordulóját a Kesztölci Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A nyílt nap keretében az érdeklődők betekintést nyerhettek az önkéntesek életébe, a gyermekek pedig akár vetélkedőben is kipróbálhatták magukat.

A tűzoltószertárnál tartott ünnepségen a Himnusz eléneklését követően Fejes Csaba plébániai kormányzó megáldotta a tűzoltókat, illetve eszközeiket, járműveiket.

Az emléktábla megkoszorúzását követően Siska Gábor, a Kesztölci Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, az egység parancsnoka mondott beszédet. Kiemelte: tűzoltó elődeik védőszentjükként tisztelték Szent Flóriánt, kinek emléknapját díszünnepként ülték meg. A tűzoltók ma is főhajtással tisztelegnek a vértanú előtt, mivel élete és halála megmintázza azt az elkötelezett hivatástudatot, melynek alapja a munkába vetett hit és a hagyományokhoz való ragaszkodás.

– 130 év, kimondani is sok. Rengeteg idő, munka, áldozatvállalás, mindez egy nemes célért – jelentette ki Siska Gábor, aki hozzátette: példaként tekintenek és fejet hajtanak tűzoltó elődeik tevékenysége előtt.

Méltatta azokat a mindenkori bajtársakat, akik önzetlenül vállalták a szolgálatot. Köszönetet mondott és emléklapokat adott át azoknak, akik az egyesület jelentős fejlődését anyagilag segítették, szakmai, egészségügyi szempontból vagy éppen eszközfejlesztési, tapasztalatátadási, ügyintézési célból támogatták. Emléklapot vett át az ünnepségen Fejes Csaba plébániai kormányzó, Farkas Krisztina, Vöröskői István, Gaál Lajos és Klányi Sándor korábbi polgármesterek, Juhász Sándor, Kesztölc jelenlegi polgármestere, Szabóné Velmovszki Katalin, Nebehaj Gyuláné, Nebehaj Gyula, Hering Csaba, Dudik Norbert, Spielmann Péter, Kara József Zoltánné, Szabó Gáborné, Dr. Bús János, Radovics Istvánné, Pauler Janka, Nagy Imre, Esztergom város tűzoltóparancsnoka és Ágoston Gábor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Tűzoltó Szövetség elnöke is.

A rendezvényen kiemelkedő szolgálati és egyesületi tevékenységért elismerésben részesültek a Kesztölc ÖTE tagjai: Szutor Bendegúz Dávid, Harsányi Péter, Dobák Istvánné, Siska Vilmosné, Mándl Orbán Vincent, Klányi Bence, Trinfa Arnold, Dobák Péter, Szlovák Csaba.

A Magyar Tűzoltó Szövetség országos választmányának határozata alapján a tűzoltó szolgálatban végzett 10 éves eredményes munkásságának elismeréseként szolgálati érmet vehetett át Keresztes Jácint, Trinfa Arnold, Siska Péter, Siska Gáborné és Klányi Bence. 30 éves eredményes szolgálati munkásságának elismeréseként Szlovák Csaba, 50 éves eredményes szolgálati munkásságának elismeréseként Vágány János is kitüntetést kapott.

A Belügyminisztérium a 2024-es árvíznél teljesített kiemelt szolgálat elismeréseként „Rendkívüli helytállásért érdeméremmel” tüntette ki Mandl Orbán Vincentet, Dobák Pétert, Kolat Gergőt, Kara Balázst, Thüringer Ferencet, Siska Pétert, Harsányi Pétert és Siska Gábort.

Az ünnepség után nyílt napot tartottak a tűzoltószertárnál, ahol finomságokkal vendégelték meg a látogatókat. A statikus és dinamikus bemutató mellett kiállítás, kézműves foglalkozás és vetélkedő is várta az érdeklődőket. A rendezvényt a Pilisi Ütősök dobjátéka színesítette.

Olvasta már?

Két konténernyi hulladéktól tisztult meg Kesztölc

Kidobott vécécsésze, zacskóba rejtett fekália, temérdek műanyag flakon és számtalan további hulladék csúfította Kesztölc környezetét, melyeket a lelkes önkéntesek az április 5-i Tavaszi Nagytakarítás...