Kesztölc Kestúc

keresés

Hatalmas érdeklődés, kiváló hangulat! Ezek övezték az idei kesztölci Tavaszváró sétát. Walczer Patrik összefoglalója és fotóriportja.

A Virágzó Kesztölc Egyesület március 16-án rendezte meg a hagyományos Tavaszváró sétát, amelyen a kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat. Kochnyák Sándor és Nyírő András vezetésével a kalandorok megismerkedhettek a Pálos Gyógynövénykerttel, játékos vetélkedőn vehettek részt, zárásként pedig gyógynövényből készült teát kóstolhattak.

A szeles idő ellenére is népes csapat gyűlt össze a Hársfa Sörözőnél, ahonnan Kochnyák Sándor vezetésével útjukra indultak a kalandorok. A szervezők a Hungaroringnek nevezett úton vezették végig a csapatot, így babakocsival és könnyen teljesítő, négy kilométeres túra várt a családokra.

-Mehetünk! – mondta mosolyogva az egyik anyuka, aki megigazította kislánya sapkáját, majd kézen fogva elindultak a dombok irányába. A jó hangulatban, furulyaszóval vonuló menet betért a Pálos Gyógynövénykertbe is, ahol Nyírő András tartott ismertetőt.

A helyszínen kiemelte, hogy Kesztölc valamikor királyi terület volt, büszke lovasok vonultak fel-alá a vidéken. A korábban itt élő és tevékenykedő szerzetesek emlékére pedig 2016-ban létrehozták a gyógynövénykertet, ahol évelő hegyi pereszlény, borsfű, kakukkfű, levendula, orvosi zsálya, rozmaring és nem utolsó sorban szurokfű is helyet kapott.

A helyszínen május végén pálos szerzetesek mutatnak majd be szentmisét, amelyre mindenkit szeretettel várnak. A közös fénykép után folytatta útját a csapat, majd a temető közelében található Orbán-szobornál Kochnyák Sándor tartott ismertetőt.

Elmondta, hogy tavaly meg kellett metszeniük a diófákat, ugyanis a dús lombkorona elrejtette a kirándulók elől a Szent Orbán-szobrot, amely Kesztölc egyik fontos műemléke. A gyermekek, az óvodapedagógusok és a szülők dalolva járták körbe a fákat, bízva abban, hogy újra életre kelnek.

A kirándulók ezután a felújított Kisiskola épületébe vonultak, ahol Kara József várta a gyermekeket játékos vetélkedővel. A túra az Erdészház Turistaszállónál ért véget, ahol a szervezők jóvoltából gyógynövényekből készült teát kóstolhattak a résztvevők.

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.