Kesztölc Kestúc

keresés

.

Hosszú évek óta működik a faluban Ilona Bernáthné Simonek jóvoltából a posta közelében található  "Papírsárkány" ahol nagyon sokféle irodai jellegű dolgokat lehetett vásárolni melyeket a mindennapokban gyakran használunk. Borítékok, füzetek, ragasztók, és sorolni lehetne, melyekért ha hiányoztak, nem kellett a városba menni helyben megkaphattuk. Emellett fénymásolni, nyomtatni, faxolni is lehetett, széles skálájú volt a kínálat és szolgáltatás. A falu a eme boltot nevezte át buszmegállónak is, hiszen sokan úgy mondták a Papírsárkányig kérnek jegyet pedig nem is az a buszmegálló neve. Beépült a falu életébe ez a bolt, és itt találkozni is szoktak az emberek, elbeszélgettek, egyfajta közösségi hely is volt a maga nemében. Sajnos immár ennek is vége lesz. A Papírsárkányban megkezdődött a végkiárusítás, még mehetünk beszerezni amikre szükségünk van, szeptember közepéig tart nyitva, utána bezár. Nagyon fog hiányozni ez a bolt, még fel sem fogjuk igazából, hogy mennyire szükség volt erre az ilyen jellegű boltra. Körülményesebb lesz ezután az apróságoknak hitt dolgokat beszerezni, fénymásolni, nyomtatni. Köszönet a tulajdonosnak, hogy ily sokáig működtette ezt a boltot, szolgáltatást, aminek sajnos vége lesz. Hiányozni fog nem csak a bolt, hanem az a "szellemisége" is amit adott - adatott nekünk, falubelieknek. 

Olvasta már?

Biztos jövőt szeretnél? Válaszd a kéményseprő hivatást!

BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet felhívása. Biztos jövőt szeretnél?    Válaszd a kéményseprő hivatást! 

Megyénk körül megyünk körül

Tisztelt Kesztölciek! Tájékoztatom Önöket, hogy 2021. július 21-én kerül sor a Megyénk körül megyünk körül című program keretében a Kocs-Kesztölc páros találkozóra.

Szerencsés kirándulás

Bizony, annak nevezhető a  KMASZC Dr. Szepesi László Mezőgazdasági Technikum, Szakközépiskola és Kollégium 10. osztályosainak év végi tanulmányi kirándulása Klastrompusztán.