Kesztölc Kestúc

keresés

A mára már hagyománnyá vált rendezvényt a Kesztölci Szlovák Önkormányzat indította évekkel ezelőtt, amelyen más népek szokásait ismerhették meg a résztvevők. Ebből a kezdeményezésből nőtte ki magát a Márton Napi Vidámságok, melyet most az önkormányzat már közösen szervez a művelődési házzal. Az Erika Cukrászda mézeskalács libákkal és süteménnyel támogatta a rendezvényt. A mézeskalács libákat cukormázzal lehetett díszíteni. A program közös körtánccal indult Halmos Zsuzsa néptánc oktató irányításával, majd  a gyerekek libás ajtódíszt készíthettek. Ezt követően került sor a Márton napi lámpás díszítésére. Az est fénypontja  a libazsíros, lila hagymás kenyér, a meleg tea és az Erika cukrászda által felajánlott lúdláb torta volt. A rendezvény a közös lámpás felvonulással zárult. A szervezők nagyon örültek, hogy az eddigi legnagyobb létszámú rendezvényt sikerült lebonyolítani. Köszönjük a résztvevőknek.

Jövőre ismét együtt "libázunk"!

A galéria nagyobb méretű képeinek megnyitásához kattintson az alábbi fotókra. Lapozásához használhajta a navigációs nyilakat, valamint billentyűzetének jobb és bal gombját.