Kesztölc Kestúc

keresés

Hej, óvoda, óvoda, de fényes az ablaka, de tágas az ajtaja, de szép tiszta minden terme, zsibong a sok gyerek benne; olyan, mint egy kacsalábon forgó, ékes palota. - Kormos István, Vackor óvodába megy

2017.április 20-24-ig, 800- 1500 között várjuk a Kesztölci Kiserdei Óvodába (Horička) gyermeküket beíratni szándékozó szülőket. Szeretettel várjuk azon gyermekeket, akik a 2017/18-as nevelési évben  (2018.08.31-ig) betöltik 3. életévüket!

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről  (6. /8. § (1) )kimondja, hogy a gyermek abban az évben, melynek augusztus 31.napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától (jelen esetben 2017.09.01.) napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni. Tehát azok a gyerekek óvodakötelesek, akik 2017.augusztus 31-ig betöltik a 3. életévüket.

Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen, fővárosi kerületben, vagy ha a felvételi körzet több településen található, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.” Hatályos 2015.09.01-től)

Amennyiben a gyermek óvodakötelességét külföldön teljesíti, a szülő köteles arról a beiratkozás idejének utolsó napját követő 15 napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye- tartózkodási helye- szerint illetékes jegyzőt. (A szabálysértési törvény 247.§-a szerint az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket  kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ  el.)

A beiratkozáshoz be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót (születési anyakönyvi kivonat vagy személyi igazolvány), a lakcímet igazoló hatósági igazolványt, TAJkártyát, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát.

A Kesztölci Kiserdei Óvoda „Horička”  szlovák nemzetiségi nevelést (nemzetiségi nyelv és hagyományok megismertetése, ápolása) és integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű (beszédfogyatékos, beilleszkedési-,tanulási- és magatartászavarral küzdő) gyermekek nevelését , ellátását biztosítja. Az óvoda felvételi körzete Kesztölc település.

A felvételről  az óvoda vezetője legkésőbb 2017.05.24-ig  írásban értesíti a szülőket .

 

                                                                       Nagyváriné Radovics Angelika

                                                                                        intézményvezető

 

Borítóképünk az idei ovis farsangon készült

Olvasta már?

Kesztölc csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése II. ütem

Kesztölc csapadékvíz-elvezetésének fejlesztése II. ütem Pályázati azonosító: TOP-2.1.3-16-KO1-2021-00041 Kedvezményezett: Kesztölc Község Önkormányzata Támogatás összege: 50 000 000 Ft Támogatás mértéke: 100% Projekt címe: Kesztölc ...

Köszönet nyilvánítás a kesztölci lakosoknak

Kesztölc község Önkormányzata, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat nevében szeretnénk megköszönni a kesztölci lakosoknak a tartós élelmiszer gyűjtést, valamint a felajánlott élelmiszer utalványokat, mellyel szebbé tehettük a községü...

Köszönet nyilvánítás a cipős doboz akció szervezőinek

Kesztölc község Önkormányzata, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat nevében szeretnénk megköszönni a cipős doboz akció szervezőinek és adományozóinak azt a rengeteg ajándékot, mellyel szebbé tehettük a községünkben élő rászoruló gyer...

KÖSZÖNET NYILVÁNÍTÁS ZSIBRITA GYÖRGYNEK

Ezúton szeretnénk megköszönni Kesztölc község Önkormányzata,- a Kesztölci Idősek Klubja, valamint a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat nevében Zsibrita György által közvetített tartós élelmiszeradományt, melyből 74 fő kesztölci lakost tudt...